A The Economist cikke szerint az cementgyártás adja a világ széndioxid termelésének 6 %-át, amihez az épületekbe való acél termelése további 4 %-ot tesz hozzá. A cikk szerint a fa lehet a megoldás erre a problémára. A glulam - a ragasztott, laminált fa termelése hatodannyi energiát fogyaszt, mint a cementé, ráadásul az élőfa megköti a széndioxidot, amit utána az épületben magában is tart, csökkentve az üvegházhatást. Ráadásul ugyanolyan erős mint a vasbeton és újrafelhasználható. Sőt a tűzállósága is hasonló a betonéhoz. Norvégiában már 85 méter magas házat építenek fából.
Tehát a glulam a jövő építőanyaga. Már csak el kell fogadtatni az építő cégekkel, a vevőkkel és a hatóságokkal.
Természetesen a glulamnak is vannak hátulütői. Jó minőségű deszkákból készítik, amelyekből a hibákat is ki kell vágni. Ahhoz, hogy sok cementet ki tudjanak váltani, rengeteg erdőt kell telepíteni, amelyek sok mezőgazdasági területet foglalnak majd el. Ráadásul elsősorban tűlevelű fákból készítik, és a fenyőerdők nem éppen a biodiverzitásukról híresek. De északon, ahol sok a fenyves, illetve nem túl jó a talaj, komoly ipar épülhet a glulamra.